2011. november 13., vasárnap

NTP, azaz a Nagy Tortasütő Projekt

Uramparancoslómnak tegnap születésnapja volt. Főzőtudományom rendszeres fitogtatása ellenére azonban az elmúlt két, együtt töltött születésnapjára nem kapott tőlem semmiféle tortát. Ezért elhatároztam, hogy idén változtatok ezen a rossz hagyományon és sütök neki egy kisebb tortát.
Párom esetében két alapanyag van, amivel nem lehet hibázni: a mák és a csokoládé. Így hát adva volt a feladat: e kettő kiindulásából kreáljunk egy tortát. És itt jöttek a gondok:
Nem akartam sima egyszerű csokitortát, akartam bele valami csavart. A narancsos-csokitorta nyerő páros, de az az én kedvencem, nem az övé. De vegyük az alapproblémát: milyen legyen a krém? A vajkrémeket kifejezetten nem kedvelem, így ez kihúzva a listáról. Aztán ott van a vaníliapding-szerű, azaz tejes-lisztes főzött krém akár pudingporos, akár saját gyártmányú kreációi. Ez is kihúzva a listáról, nem rossz ízre, de nem erre vágytam. Itt viszont megállt a tudományom a gondolkodásban. Ezen a pontos fordultam M@rti-hoz, hogy adjon tanácsot, milyen krémet készítsek. Az ő javaslata volt a tejszínkrém.
Habár láttam már az elején, hogy nincs más választásom, mégis az utolsó napig vívódtam. Rettegtem ugyanis a tejszíntől. Szerintem még egyszer nem sikerült rendesen felvernem. :) Eleinte például az volt az alaphibám, hogy nem tudtam, hogy le kell hűteni, illetve hogy nem elég 10 percre bedobni a mélyhűtőbe felhasználás előtt. :) Aztán túlvertem amikor géppel próbáltam felverni. Amúgy meg, ha kézzel készítettem, akkor hamar összeesett. Szóval kicsit tartottam ettől...
Minden esetre, még mindig ott volt a kérdés, hogy milyen ízű legyen a torta. A sima csokisat elvetettem, mondván, túl prosztó. Mákosat akartam. Nem tudom, hány órát töltöttem el a neten böngészéssel, hogy találjak egy mákos krémet, sikertelenül. Az egyetlen egy túrós-mákos változat volt. De sajnos mákos torta címszó alatt mindneki mákos piskótát készít.Végül azt, hogy hogyan is nézne ki az ideális torta, barátok segítségével sikerült kitalálni: Csokis piskóta, a közepén tejszínes mákkrém, meggyel benne.
Már csak meg kellett valósítani. Rettegtem a tejszín felverésekor, de a 8 órán át behűtött Hulala bevált. Már csak a bevonatot kellett megkreálni. A csokiszívek egyértelműek voltak, de a bevonat, kevésbé. Végül maradt a tejszínnel megkenjük az oldalát és csokiba forgatjuk változat, bár beismerem, hogy kicsit rémisztő volt, mikor a tortát függőlegesen kellett tartani... :)

A végeredmény minden esetre a lenti képeken látható. A mákos krém szerintem nagyon jól sikerült. A díszítés és külcsíny is mert páromnak a szava is elálllt. :)  Az egyetlen apró hibája, hogy evéskor a megdermedt csokimázt nehéz villával elvágni, így a krém kinyomódik a tésztarétegek közül. De ez étkezési szépséghiba. :) Az ízén nem változtat. És ez elkerülhető, ha nem csokimázzal vonjuk be a tetejét, hanem mondjuk a krémmel. :) Szóval, ajánlom mindenkinek. :) Ja, és persze a meggyet végül elfelejtettem beletenni a mákkrémbe. :)

És ezúton köszönöm még egyszer mindenkinek, aki közreműködött az ötletelésben :)

Uramparancsolóm csokis-mákos tortája (18 cm-es formához)




Hozzávalók egy 18 cm-es tortaformához, 
A piskótához:
- 3 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
- 3 dkg fehér tönkölyliszt
- 6 dkg nyírfaporcukor
- 1 evőkanál olívaolaj
- 1 dkg kakópor
- 3 tojás
- 1 kávéskanál sütőpor
- csipet só

A mákkrémhez:
- 3 dl habtejszín
- 2,5 dkg nyírfaporcukor
- 4 evőkanál mák
- 2 evőkanál rum
- 1 citrom reszelt héja
- 1 csomag habfixáló

A bevonathoz:
- 150 g legalább 70%-os kakaótartalmú étcsokoládé
- 1 dl habtejszín
- 1 teáskanál nyírfacukor (6g)
- 1/2 csomag habfixáló

A tejszínt a hűtőbe tesszük felhasználás előtt legalább 6 órával.
A piskótához a tojások sárgáját habosra keverjük a cukor felével, az olívaolajjal és a kakaóporral. A tojások fehérjéjét kemény habbá verjük a cukor másik felével, majd óvatosan a sárgájás masszába forgatjuk. Részletekben hozzászitáljuk a sütőporos lisztet. Kivajazott-lisztezett tortaformában 160 fokos sütőben kb. 25 perc alatt megsütjük a piskótát. Hagyjuk kihűlni, majd félbevágjuk.
A mákkrémhez a mákot ledaráljuk, elkeverjük a porcukorral, a citromhéjjal és a rummal. A tejszínt megfelelő keménységűre verjük, hozzáadjuk a habfixálót, majd két evőkanálnyit kiveszünk belőle és elkeverjük vele a mákos masszát. Ezt követően beleforgatjuk a többi habot is, amíg egyenletes krémet nem kapunk. A mákkrémet egyenletesen az alsó réteg piskótára kenjük, majd ráhelyezzük a tetejét. A hűtőbe tesszük, amíg elkészülünk a bevonat hozzávalóival.
Az étcsokoládé feléből egy zöldséghámozó segítségével forgácsokat faragunk. A tejszínt a vaníliás cukorral megfelelő állagúra verjük, hozzáadjuk a habfixálót. A csokiforgácsot egy sütőpapírra egy csíkban kiszúrjuk. A tortát az egyik tenyerünkre helyezzük, körben megkenjük a tejszínnel, majd másik tenyerünket a tetejére tesszük. A tortát óvatosan tartva, de nem szórítva függőlegesbe fordítjuk, és a leszórt csokiforgácson "végiggörgetjük". A tortát visszahelyezzük a tartóra/deszkára, amin eddig is dolgoztunk vele.
Az étcsokoládé maradék felét vízfürdő felett megolvasztjuk. Egy nyomózsákba/nyomóformába töltünk belőle egy keveset, és zsírpapírral kis szíveket nyomunk ki belőle, először a körvonalát megrajzolva, aztán "kitöltjük" a belsejét is csokival. Hagyjuk megdermedni. A maradék ccsokoládét a torta tetejére öntjük, majd óvatosan elsimítjuk rajta. Hűtőbe tesszük megdermedni. Legvégül teáskanálnyi tejszínkupacokat helyezünk el a torta tetején, abba nyomjuk bele a csokiszíveket.

CH tartalom: 20 g CH/fő
Kalóriatartalom:  274 kcal/fő






2 megjegyzés:

  1. woooow.... :) Örülök nagyon, hogy ilyen sikere lett! De hát tudtuk, hogy sikerülni fog! :) Képzeld, én meg ma megcsináltam a szedres-mákos muffinodat, szeder híján meggyel... :) (annyit beszéltünk mostanában mákról, hogy tisztára megkívántam...) Szerintem nagyon fincsi lett, de az én uramésparancsolóm még nem ért haza, így a hatás még várat magára! :)

    VálaszTörlés
  2. Sok-sok gratula!!! Nagyon-nagyon gusztusos lett, és ha már így kitaláltad ezt a mákos krémet, én sem fogom kihagyni!
    A csokimáz boncolgatására nem tértünk ki, de szerintem ha legközelebb teszel bele pici vajat (vagy étolaj is jó), könnyebben tudod szeletelni.

    ...és köszi, megtisztelő, ha tőlem vársz ötletet ;-)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...