2012. május 14., hétfő

Házi rémálmok

A porszívózás mellett a másik házimunka, amit kifejezetten nem kedvelek, az a kézi mosás. Épp ezért nagyon ritkán veszem rá magam, így csak gyűlik és gyűlik a mosnivaló. Persze utána mindig okosan megfogadom, hogy legközelebb nem várok össze ennyi mosatlant, mert így csak még rosszabb, de aztán a végén mégis ott vagyok, hogy van egy nagy halom ruha, ami a kézi mosásra vár. Mindenkinek lehetnek rossz szokásai. :)
Ma végül nekiveselkedtem, hogy no akkor most kimosok mindent. És kivételesen nem is ezzel volt a gond. Nem tudom, biztos mindenkinek megvannak a maga szokásai a házimunkák terén. Én például kézi mosás esetén szétválogatom a ruhákat színek szerint és kupacokba ledobálom a földre, ott várják a sorukat. És ebből lett a gond. Részben legalábbis.
Az történt ugyanis, hogy - habár nem értem, miért - megint eldugult a lefolyó. És míg én az első adag mosást jókedvűen öblítettem ki a mosdónál, addig a lefolyóból elkezdett szépen felszivárogni a víz. Amit persze, mivel ott a szőnyeg rajta, nem is lehet egyből észrevenni. Csak az tűnt fel, hogy mitől vizesek a lenti ruhák. Azt hiszem, nem kell kommentálnom, mi jött ezután. A lefolyó megbűvölése a kisebbik feladat volt, bár nem elhanyagolható. A ruhákat viszont vagy négyszer mostam át, mire megnyugtattam magam, hogy talán most már eléggé tiszták is. Kész rémálom...

Jutalmul rendelek egy pizzát. Ez a bosszúm. Bár hogy ezzel kin, vagy min állok bosszút, nem épp egyértelmű. :)

És hogyha már én ennyire a gyorskaják felé hajlok el ma, a recept azért legyen valami egészséges. Vagy egészségesebb. Minden nézőpont kérdése. :) Minden esetre mi imádtuk. :) És egyébként meg majdhogynem gyorskaja kategória, nem csak az elkészítési idő rövidsége miatt. :)
Egy hasonló káposztasaláta már készült korábban (az ominózus káposztagyalulás miatt felejthetetlen lesz), úgyhogy ez nem a spanyolviasz, ellenben változatlanul finom. :)

Zöldfűszeres húsgolyók káposztasalátával


- 40 dkg darált sertéshús
- 1 fej vöröshagyma
- 1 ek tejföl
- 1 tojás
- 2 ek tetszőleges frissen aprított zöldfűszer
- só, bors

Hozzávalók a salátához:
- 1/2 fej fehér káposzta (kb. 50 dkg)
- 1 nagyobb sárgarépa
- 1 kisebb fej lilahagyma
- 1 kisebb savanykás alma (kb. 12 dkg)
- 3 szál újhagyma
- 1 kis pohár tejföl (15 dkg)
- 1 ek majonéz
- 1 tk majonézes torma
- 1/2 citrom leve
- 1 teáskanál nyírfacukor
- csipet só

A vöröshagymát egészen apróra vágjuk, majd elkeverjük a hússal, tojással, tejföllel, zöldfűszerekkel, sóval és borssal. Kis gombócokat formálunk belőle, amiket sütőpapírral bélelt tepsire helyezünk. 180 fokra (légkeveréses sütőnél) előmelegített sütőbe tesszük, és 25 perc alatt megsütjük őket.
A salátához a káposztát, a sárgarépát és az almát lereszeljük ill. gyaluljuk. Az almát meglocsoljuk a citrom levével. A lilahagymát és az újhagymát egészen vékonyan felkarikázzuk. A tejfölt elkeverjük a majonézzel, majonézes tormával, mézzel, sóval, majd elvegyítjük a zöldségekkel.

CH tartalom: 17 g CH/fő
Kalóriatartalom: 312 kcal/fő



2 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...