2012. szeptember 17., hétfő

A mindent-bele műfaj

Minden bizonnyal nem a mi háztartásunk az egyetlen, ahol ismeretes a konyhában a "mindent bele" fogalma. Habár szoktam alkalmazni sütőben sült csirkéknél, vagy tésztáknál, azért az eredetije mégiscsak az ún. mindent-bele-leves. Ez leggyakrabban télen szokott készülni nálunk, hideg napokon, mikor még a boltig sem szívesen dugom ki feleslegesen az orromat. Épp ezért abból készül, ami a hűtőben, mélyhűtőben, kamrában van.
A szombati napon ugyan eggyel szofisztikáltabban készült. Ugyanis még piacon is voltunk, de annyira sokan voltak, én meg annyira nem éreztem magamban az erőt a sorban álláshoz, ezért beledobáltam a szatyorba azokat a hozzávalókat, amit ott tudtam megvenni, ahol épp a legkevesebben voltak. Ennyit a menütervezésről. :) Pedig volt egy listám, ehhez képest teljesen más hozzávalókkal tértünk haza. Amikor a leves főzésének nekikezdtem, akkor az volt aterv, hogy hagyományos karalábé levest készítek. E helyett végül mindent beledobáltam a fazékba, ami a kezem ügyébe került, így lett belőle megint egy remek mindent-bele-leves, kukoricával. :)

Mindent-bele-leves kukoricával (6 főre)


- 1 közepes méretű karalábé (megpucolva 230 g)
- 2 sárgarépa (megpucolva 180 g)
- 1 fehérrépa (megpucolva 40 g)
- 1 vöröshagyma (megpucolva 90 g)
- 1 paradicsom (130 g)
- 1 cső kukorica (leszemezve 150 g)
- 2 l víz
- 1 ek só
- 1 tk feketebors (egész)
- 1 ek frissen aprított petrezselyem
- 1 ek frissen aprított majoranna

A karalábét és a paradicsomot felkockázzuk, a répákat és a hagymát felkarikázzuk, a kukoricát leszemezzük. Mindent egy nagy fazékba teszünk a kukorica kivételével, felöntjük a vízzel, sózzuk, beletesszük a borsot és a zöldfűszereket. Alacsony lángon lassan főzzük a levest, forrástól számítva én kb. 40 percet főztem, de nem néztem az órát pontosan. A lényeg, hogy mikor a karalábé és a répa már kezd megpuhulni, hozzáadjuk a kukoricát, és még azzal együtt 10 percig főzzük.

CH tartalom: 6 főre elosztva 13 g lassú CH-t tartalmaz egy adag.

 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...