2013. május 26., vasárnap

A második szülinap :)

Ismét eljött a május 26-a, és ezzel ismét szülinapot ünnepelhet a blog. 365 nap, ami ebben az esetben igen sűrű volt, és azt hiszem, ez az utóbbi időben kicsit megritkult recepteken is látszik. :) De hiába, a lelkesedésem és a főzés iránti szerelmem még mindig változatlan. A blog szempontjából azonban történt néhány alapvető változás. Amikor kiderült, hogy inzulinrezisztensek vagyunk, sok szempontból meg kellett változtatni mind az étkezési, mind a főzési szokásokat. Én személy szerint  azóta még nagyobb kihívást látok a főzésben és a nehézségek, szabályok inkább inspirálnak, mint hátráltatnak. :) Remélem, így lesz ez a következő évben is. :)

A tavalyihoz hasonlóan idén is egy kis összeállítással készültem a kedvenceinkből. A teljesség igénye nélkül, íme:


Az első és egyben az egyik örök verhetetlen, Édesapám Vörösboros sertéspörköltje rozmaringos túrógombóccal (utóbbi már az én újításom volt :)) Sosem fogok vele betelni. :)
A második, az a bizonyos mustáros csirke. Nem az én találmányom volt ez sem, ennek ellenére abszolút favorit lett.
A harmadik a Sütőtökös cannelloni. Na, erre büszke vagyok. Fergeteges lett, sütőtökszezonban kötelező fogás lesz nálunk, bár beismerem, picit macerás a töltögetéssel az elkészítése, de abszolút megéri!
A felső sorban az utolsó, a egy csicseriborsó saláta, konkrétan Paradicsomos-mozzarellás. Az inzulinrezisztencia diéta kapcsán az egyik legnagyobb felfedezésem a csicseriborsó. Rengetegszer készítem vacsorára salátának, hogy minél kevesebb kenyeret kelljen ennünk, de meglegyen a szükséges szénhidrátbevitel is. Rajongok érte. :)
Az alsó sor első képe a 100% tk kenyér. Szerintem magyarázni sem kell, miért került a felsorolásba. :)
A következő az az Almás zabpehely avagy zabpelyhes alma. Ami igazából nem is recept, nálunk viszont nagyon gyakori tízórai és külön sikertörténetként éltem meg, hogy mára  az Uram is elismerte, hogy finom (eleinte ugyanis nem volt hajlandó megkóstolni persze) :)
 A Rozmaringos-narancsos szűzpecsenye szintén nem az én találmányom, ellenben őrülten finom. A bulgurt meg mindenki próbálja ki, aki még nem tette, mert nagyon finom, ráadásul gyorsan elkészíthető. :)
Végül pedig jöjjön egy desszert, az Almás császármorzsa, amit azért emelnék ki, mert a hajdinaliszt is a diéta egyik új felfedezése volt, és amellett, hogy egészséges, palacsintafélékhez kifejezetten tökéletes. Beleszerettem. :)

És végül, de nem utolsó sorban szeretném megköszönni minden Olvasómnak, hogy az utóbbi, blogbejegyzések tekintetében kevésbé termékeny időszakban is kitartottak mellettem és olvassák és készítik a receptjeimet. Még egyszer KÖSZÖNÖM, és ígérem, tovább folytatom! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...