2013. szeptember 9., hétfő

Áfonyára kattanva

Úgy tűnik, az idei kattanásom az áfonya. Őszinte leszek, korábban sosem ettem, maximum áfonyaszósz formájában, ami azért a cukor mennyiséggel összefüggésben nem sok azonosságot mutat a friss, nyers áfonyával. A szedres-áfonyás tortával kezdődött a szerelem, aztán igazából került mindenbe, főként az uzsonnára készített gyümölcsturmixba. A mai például egy nagyon jó párosítás volt: 2 narancs leve (2 dl), 1 nagy sárga húsú őszibarack (20 dkg) és 10 dkg áfonya. 6 dl turmix lett belőle.
De amit gondoltam, hogy fotóval is megosztok, az egy hasonlóképpen egyszerű recept: méghozzá egy áfonyás túrókrém.

Áfonyás túrókrém (2 főre)



- 250 g túró
- 100 g joghurt
- 150 g áfonya
- 1-2 ek eritrit - ízlés szerint (helyettesíthető cukorral/nyírfacukorral)

A túrót szitán átpaszírozzuk (na erre nekem nem volt időm reggel, de az állaga miatt érdemes megtenni), elkeverjük a cukorral és a joghurttal, majd hozzáadjuk a gyümölcsöt. Az íze szempontjából érdemes pár szemet szétnyomkodni egy kanállal!villával, hogy ízesítsük a túrót vele.

CH tartalom: eritrittel készítve egy adag 22 g gyors CH-t tartalmaz.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...