2014. január 17., péntek

Túrókrém forever

Amióta diétázunk, az egyik legnagyobb kihívás még mindig a reggeli változatosabbá tétele. Rohanós időszakokban persze marad a bolti kenyér, sajt, esetleg kolbász. De ha van idő rákészülni, akkor bizony a túrókrém az igazi sláger nálunk, házi kenyérrel, természetesen. :) Már renegeteg alternatíváját elkészítettem, csak tördékrészük lett dokumentálva, és buzdítok mindenkit arra, hogy gondolkodás nélkül variálja: mehet bele bármilyen zöldség, fűszer, tonhal, lazac, ami jólesik.

Egyébként érdekes, hogy a legelső túrókrémet nem a diéta ihlette. Hanem a 3 évvel ezelőtti (jesszus, hogy telik az idő!) térdműtétem lábadozási időszaka. Rettenetesen vágytam már rá, hogy készíthessek valamit, bármit, mindegy volt, hogy az vacsora, ebéd, vagy épp reggeli. De mivel a lábadozás a kanapéra szögezett (állni ugyanis tilos volt az elején), ezért olyan ételt tudtam csak készíteni, amit ülve/fekve, Uram közreműködésével és szállítmányozási szolgálataival egy tálcán el tudtam készíteni. Így fogyasztottuk el életünk első túrórémét.
Emlékszem, hogy akkor még csodálkoztam rajta, hisz korábban a túrót kenyérhez csak a kőrözött formájában ismertem (amit pedig történetesen kivételesen még mindig nem szeretek). Akkor amúgy annyira megtetszett, hogy rögötn többféle variációt is készítettem belőle. A családi fotóalbumunkban pedig benne is van a fénykép, ahogy borogatott lábbal, kezemben a késsel, aprítom a hozzávalókat a túrókrémhez, persze hatalmas vigyorral a fejemen. :)

A mostani épp egy rukkolás lesz. Bízzatok bennem, érdemes kipróbálni. Pedig engem a készítésénél csak a megfonnyadt, salátába már kevéssé való rukkola ihletett akkor, de fantasztikus párosítás. :)

Rukkolás túrókrém


- 25 dkg túró
- 10 dkg tejföl
- 4 dkg rukkola (ízlés szerint lehet több és kevesebb is)
- só, bors

A rukkolát durvára aprítjuk és elkeverjük a tejföllel és a túróval. Sóval, borssal ízesítjük és már mehet is a kenyérre.

CH tartalom: 1 g gyors CH/adag
Kalóriatartalom: 136 kcal/adag
(8 adaggal számolva)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...