2014. augusztus 8., péntek

Szétfőzve :)

Tegnap csirkenyársakat készítettem fűszeres-kukoricás rizzsel. A terv az volt, hogy majd fotózom, és jön a blogra, node valami közbejött. Méghozzá életem eddig legszörnyűbb rizse. Soha nem jártam még így. Úgy szétfőtt, hogy magam sem értem. Talán nem volt jó ötlet a kukoricával együtt főzni, vagy nem kellett volna a kukorica miatt több vizet tennem hozzá. Vagy az volt a gond, hogy másik fazékban főztem és valamiért nagyon lassan forrt fel a ráöntött víz...Minden esetre majdnem kidobtam, de aztán rájöttem: igazából ugyanolyan, mint akármelyik üzemi konyhás rizs. :) Így lett a blogra szánt receptből kifőzdei kaja. :) Pedig a csirkenyárs igazán finom lett. :)

És habár tudom, a sütőt nem kapcsoljuk be szívesen ebben az időben, mégis olyan receptet hozok, amihez ha keveset is, de szükség van rá. De megéri. :) A receptet amúgy a GoddFood-ból loptam, nagyjából. :) Saláta, de mégis laktató, teljes értékű fogás. Télen-nyáron egyaránt elkészíthető.

Füszeres lencse, sárgarépa és feta saláta


- 25 dkg apró szemű barna lencse
- 45 dkg sárgarépa
-10 dkg galamb saláta
- 5 dkg feta sajt
- 1 tk kömény
- 1 babérlevél
- 1 gerezd fokhagyma
- 1/2 citrom leve
- olívaolaj


A köménymagot mozsárban megtörjük, elkeverjük egy ővakán olívaolajjal és kevés sóval. A sárgarépát megpucoljuk, hasábokra vágjuk, elkeverjük a fűszeres olajjal. 180 fokra (légkeveréses) sütőben 20-25 perc alatt megsütjük. Közben elkészítjük a lencsét. Alaposan leöblítjük, majd bő vízben feltesszük főni sóval, a fokhagymával és a babérlevéllel. Mivel ez apró szemű barna lencse, így gyorsan megfő. Ha elég puha, leöntjük róla a vizet, meglocsoljuk a citromlével és hagyjuk kihűlni, a sárgarépát szintén. Végül összekeverjük a salátát, sárgarépát, lencsét és rámorzsoljuk a fetát. Kevés olívaolajjal meglocsolva tálaljuk.

CH tartalom: 29 g CH/adag (ez a fajta apró szemű barna lencse csak 23g/100g CH-t tartalmaz, így ha más fajtát használunk, a CH érték jelentősen változik)
Kalóriatartalom: 322 kcal/adag





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...