2014. október 1., szerda

Kattanások

Mostanában vannak kattanásaim. Vagy egy étel, vagy egy alapanyag nem tud kimenni a fejemből és újra és újra előveszem/elkészítem. Aztán, olyan hirtelen, ahogy jött, el is múlik. Igaz, az intervallum változó, pár naptól pár hétig, akár hónapig is eltarthat.
Ilyen volt nyáron a túró. Éjjel-nappal azt akartam enni. Sokféleképpen el is készítettem, sokszor csak egy kis joghurttal és gyümölccsel. Vagy épp sósan, túrókrémnek.

Ez a recept is így született, egy klasszikus túrógombóc, picit felturbózva. Bármilyen gyümölccsel elkészíthető. Ráadásul ebédnél egy salátát ehetőnk mellette főételnek, és akkor tökéletes szénhidrát szempontból is. :) De ettem már házi lekvárral is, tudom, hogy úgy nem szokás, de nagyon finom. Főleg meggyel.  A recept a Kifőztük magazin szeptemberi számában jelent meg.

Mandulás túrógombóc rebarbarás eperszósszal

- 25 dkg túró
- 5 dkg tönkölydara
- 15 dkg eper
- 1 evőkanál nyírfacukor
- 2-3 evőkanál szeletelt mandula

A túrót szitán áttörjük és elkeverjük a tönkölydarával. Kis golyókat formázunk belőle a tenyerünkkel. A mandulaszeleteket mozsárban apróra törjük. Egy nagy fazékban lobogó sós vízben megfőzzük a gombócokat, amíg feljönnek a víz tetejére. Egy szűrő segítségével kiemeljük őket és rögtön beleforgatjuk a mandulába.
A mártáshoz a rebarbarát megpucoljuk (külső, fás "héjától") és az eperre együtt felkockázzuk, majd a cukorral együtt egy kis lábasban feltesszük főni. Kb.15 perc alatt, állandó kevergetés mellett besűrítjük, a túrógombóchoz kínáljuk.

CH tartalom: 18 g CH =ebből 4 g gyors CH)
Kalóriatartalom:  197 kcal/adag
4 személyre számolva


1 megjegyzés:

  1. A szívemből szóltál! Én is nagy túró fun vagyok. Mindjárt neki is látok a receptednek.A mandula nagyon jó ötlet!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...