2015. március 30., hétfő

Amikor túlvállalom magam

Az Uram szerint mindig túlvállalom magam. Ezt mondja, ha még este 11-kor is a konyhában állok a félkész másnapi ebéd felett, vagy akkor tolom be a kenyeret a sütőbe. Vagy mikor reggel már 10 perce el kellett volna indulni, én meg még mindig próbálom kutyafuttában lefotózni az aznap reggel készült ebédemet, hogy felkerülhessen majd a blogra. Vagy mikor szombaton a reggeli piacozás, bevásárlás, konyha rendrakás, majd önmegvalósító három fogásos ebédfőzésnél a tervezett 1 óra helyett csak 3 órakor lesz ebéd. Vagy, mikor este hulla fáradtan hisztérikusan szitkozódom, mert a rohanvást összedobott süti tésztája persze nem úgy működik, ahogy elképzeltem. És ezt mondta ma este is, mikor szintén hevesen szapultam a piskótát, ami a tervezett 25 perc helyett 45 perc alatt sült csak át, és persze így a pontosan kicentizett időbeosztás (mi szerint amint megsül a süti, mehet be a kenyér a sütőbe) felborult, és túlkelt a kenyér. Ami persze 1 kiló lisztből készült, hogy lehessen mit lefagyasztani, hogy ne legyen mindig ez az őrület esténként, hogy kenyeret kell sütni.
Szóval, túlvállalom magam. Mondja ő. Khm.. ez persze olaj a tűzre. Mert bizony ilyenkor lobbanok ám csak igazán lángra, hogy akkor mesélje már el, mégis hogyan ne vállaljam túl magam, amikor dolgozom, mellette napi hatszori étkezéshez sütöm-főzöm a megfelelő ételeket, amikor heti négyszer kell sportolnom, meg akupunktúrára járni, esténként lábfürdőzni 20 percet és még egy rakat dolgot megtenni, amit előírnak vagy én jónak gondolok. Tényleg, egészen biztosan csak én vállalom túl magam. De akkor várom a javaslatokat, hol és mit tudnék leadni ezekből. Ja és akkor még nem beszéltem a blogra készülő anyagokról, a barátokról, családról és a háztartásról (természetesen nem fontossági sorrendben van a felsorolás). :)
Aztán a vihar elül, és konstatálom, hogy a kenyér ugyan picit túlkelt, de azért még határértéken belül van és ehető, a süti sem lesz életem alkotása, de legalább megvan vele a tízórai és az uzsonna. És minden visszaáll a normális kerékvágásba és majd talán éjfél felé az alvásig is eljutok.
Bizony, ilyenek a dolgos hétköznapok. és ilyen vagyok én, amikor túlvállalom magam. Gyakorlatilag mindig. :)

És akkor egy olyan receptet hozok mára, ami szintén egy ilyen túlvállalt hétvégén született. A lencse az elmúlt évek egyik legnagyobb kedvence lett nálam. Laktató, ezerféleképpen és gyorsan elkészíthető és legalább nincs benne glutén sem.

A recept a Kifőztük online gasztromagazinban jelent meg.

Köményes szűzpecsenye paradicsomos lencsével


Hozzávalók 4 személyre
- 50 dkg szűzpecsenye
- 2 teáskanál köménymag
- 15 dkg apró szemű barna lencse
- 15 dkg beluga (fekete) lencse
- 1 konzerv paradicsom (40 dkg)
- 1 vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 2 evőkanál frissen aprított korianderlevél
- 2 evőkanál frissen aprított petrezselyemzöld
- 1 kávéskanál koriandermag
- 1 kávéskanál őrölt pirospaprika
- só
- őrölt bors
- (olíva)olaj vagy kókuszzsír
a tálaláshoz:
- zöld fűszerek

A hagymákat felaprítjuk, és vastag aljú fazékban, kevés zsiradékon megsütjük. Hozzáadjuk a koriandermagot és a pirospaprikát, 1 percig pirítjuk, majd elvegyítjük a paradicsommal, a kétféle, megmosott lencsével, a zöld fűszerekkel, és felöntjük 8 dl vízzel. Sózzuk, borsozzuk, és közepes lángon, 20-25 perc alatt (ha régebbi a lencse, több idő is kellhet neki), időnként megkeverve megfőzzük a lencsét. Ekkorra a ragu besűrűsödik, de ha szükséges, egy kicsit rotyogtathatjuk még fedő nélkül. Közben a húsról eltávolítjuk a hártyás részeket, sózzuk, borsozzuk, majd a mozsárban enyhén megtört köménymagba forgatjuk. Egy serpenyőben kevés zsiradékot hevítünk, és a szűzpecsenye minden oldalát kérgesre sütjük rajta (ha nem fér bele a serpenyőbe, félbevágjuk). 1/2 dl vizet öntünk alá, és lefedve 5 percig pároljuk, ez idő alatt belül is átsül. Zöld fűszerekkel megszórva tálaljuk.

CH tartalom: 38 g CH/fő (fontos! a lencse szénhidráttartalma típusonként nagyon változó, az általam használt barna lencséé például csak 29 g szénhidrát 100 g-ban)
Kalóriatartalom: 494 kcal/fő





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...