2015. augusztus 9., vasárnap

Málnát ide

A hétvégén végre eljutottam a piacra, így most a hűtőt is alig tudom becsukni, úgy telepakoltam. Mert persze minden gyümölcsöt is ott kell tárolnom, a 30 fokos lakásban egy nap után minden tönkremegy. A legjobb, hogy kaptam málnát. Az Uram is nagy fogyasztó és én is, így amint hazaértünk, neki is estünk. Igaz, ez már nem az a finom kertben termő apró szemű fajta volt, de azért csak málna. A mostani receptbe viszont az apró szemű került.
Őszinte leszek, a muffin tésztája a zabpehely miatt eléggé száraz, így ha valaki kényes erre, hazsnáljon inkább kizárólag lisztet. Én az íze miatt tettem bele. Illetve a krémmel a tetetjén már ez nem zavaró. A krémet amúgy csak tálalás előtt nyomjuk a tetejére, mert szobahőmérsékleten is elég hamar elkezd picit megolvadni, akkor már kevésbé szép látvány. A muffint magát viszont ne tároljuk hűtőben, mert akkor még könnyebben kiszárad.
A recept a Kifőztükben is megjelent.

Málnás, zabpelyhes cupcake

 

Hozzávalók 12 db-hoz
a muffinhoz:
- 15 dkg fehér tönkölyliszt
- 5 dkg zabpehelyliszt (vagy őrölt zabpehely)
- 5 dkg zabpehely
- 10 dkg nyírfacukor
- 1,5 dl olaj
- 2 tojás
- 1/2 csomag sütőpor
- 1 citrom leve és reszelt héja
a kémhez:
- 25 dkg málna
- 5 dkg nyírfacukor
- 25 dkg mascarpone
- 12,5 dkg szoba-hőmérsékletű vaj
- 5 dkg nyírfaporcukor
a tetejére:
- 12 szem málna

A krémhez először lekvárt készítünk. A málnát szitán áttörjük, hogy a magokat felfogjuk. A gyümölcsöt elvegyítjük a cukorral, és kis lángon kb. 20 percig főzzük, amíg egészen sűrű nem lesz. Hagyjuk kihűlni.
A muffinhoz a cukrot kézi mixerrel kihabosítjuk a tojással, majd elvegyítjük a citrom levével, a reszelt héjával és az olívaolajjal. Hozzáadjuk a lisztekkel összekevert sütőport, és spatula vagy fakanál segítségével, gyors mozdulatokkal összeállítjuk a tésztát. A muffinsütő mélyedéseit papírral kibéleljük, elosztjuk bennük a masszát. 170 fokra előmelegített sütőben kb. 25 perc alatt megsütjük.
Befejezzük a krémet. A vajat kézi mixerrel összedolgozzuk a mascarponéval, a nyírfaporcukorral és a málnalekvárral. 1/2 órát hűtőben pihentetjük, majd nyomózsákba töltjük, és a muffinok tetejére nyomjuk. Málnaszemekkel díszítjük.

Tipp: a tészta felét süthetjük kis muffinformákban is, ez esetben 10-12 perc a sütési idő.

CH tartalom
: 25 g/muffin
Kalóriatartalom: 418 kcal/muffin









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...