2015. szeptember 11., péntek

Telhetetlenség

Egész nyáron azért voltam bosszús, hogy a 30 foknál melegebb lakásban nem lehet kenyeret sütni. Azaz lehet, csak nem épp célszerű. Most meg, hogy hűvösebb van, persze visszasírom a meleget. Meg a napsütést. Hiába, az ember természete már csak olyan, hogy soha semmi nem elég jó. Telhetetlenek vagyunk. De legalább lehet büntetlenül süteményt sütni, ez is valami. :)

A recept a Kifőztükben is megjelent.

Szilvás kevert sütemény


Hozzávalók 20 x 30 cm-es tepsihez, 24 szelethez
10 dkg fehér tönkölyliszt
10 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
12 dkg nyírfacukor
12 dkg olvasztott kókuszzsír vagy vaj
3 tojás
10 dkg tejföl
1 teáskanál őrölt fahéj
1 teáskanál sütőpor
40 dkg magozott szilva (12 szem)

A zsiradékot kézi mixer segítségével kikeverjük a nyírfacukorral, majd egyesével hozzáadjuk a tojásokat, végül a tejfölt. Továbbra is a kézi mixert használva belevegyítjük a sütőporral, fahéjjal összeforgatott liszteket. Sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk a masszát, elosztjuk rajta a felezett szilvákat, picit a tésztába nyomkodjuk. 160 fokra előmelegített, légkeveréses sütőben 30 perc alatt megsütjük.

CH tartalom: 10 g CH/szelet (ebből 2 g gyors CH)
Kalóriatartalom: 107 kcal/szelet





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...