2015. december 6., vasárnap

Hová lett a brokkoli?

Két hete új otthonba költöztünk. A hűtőt használtan kaptuk a beköltözéshez, és per pillanat két nap alatt minden zöldség megfagy benne. Így szombaton úgy döntöttem, hogy a zöldségeket nem teszem a hűtőbe, hanem az átmenetileg félig raktárnak, félig kamrának használt szobába teszem inkább őket, ahol amúgy is letekertük a fűtést. Aztán ma reggel (december6 6.), mentem a szobába, hogy reggelihez vigyek zöldségeket s nézem, hogy nincs ott a brokkoli. Amit eredetileg előző nap vettem és tisztán emlékeztem rá, hogy a paradicsom és paprika tetejére tettem a tálba. De, gondoltam, biztos rosszul emlékeztem és előző nap átvittem a konyhába a saláta készítésekor. Nézem a hűtőben. Brokkoli sehol. De mivel még az első kávé előtt voltam, gondoltam, biztos csak nem látok a szememtől, ott lesz az valahol. Leültem reggelizni az Urammal. Már a reggeli felénél jártunk, mikor a maszatos szemüvegemen át egyszer csak érzem, valami furcsa, valami nem stimmel. Pislogok kettőt, koncentrálok. És akkor rájövök.
Nálunk járt a Mikulás. (Az étkezőasztaltól ugyanis, ahol ültem, az előszobába lehet látni.) Az előszoba ablakban ott volt a kis bokacsizmám (Mikulás úr fejlődik, pár éve még a lila magassarkúmba hozta a finomságokat). És mi volt a csizmában? Mandarin. Ezzel még nem mondtam semmi meglepőt. Azonban az egyikben, a mandarin helyett, mi volt? A brokkoli.
Mikor megkérdeztem az én Télepómat (persze csak azután, hogy könnyesre nevettem magam), hogy ugyan árulja már el, miért a brokkoli, azt a választ kaptam, "mert jól nézett ki".
Mi is mondhatnék? Leleményes egy Uram van. :)

És ha már brokkoliról van szó, borkkolis receptet hozok. Sütőtökkel. Imádom ezt a két zöldséget együtt, sokféle variációban készítettem már. Ez most egy saláta, lehet mellé natúr csirkemellet is sütni, de nekem a kecskesajt miatt elég laktató volt magában is.

Saláta sütőtökkel, brokkolival, kecskesajttal


Hozzávalók 4 személyre
50 dkg sütőtökhús
25 dkg brokkoli
10 dkg lágy kecskesajt
8 dkg bébispenót
2 evőkanál szezámmag
3 dkg lucernacsíra
2 evőkanál olívaolaj

A sütőtököt nagyobb kockákra vágjuk, a brokkolit rózsáira szedjük. Meglocsoljuk 1 evőkanál olajjal, és 180 fokra előmelegített sütőben 25 perc alatt megsütjük. Még forrón beleforgatjuk a szezámmagba. Ha langyosra hűltek, összeforgatjuk a spenóttal, a csírával és a kockára vágott kecskesajttal. A maradék olajjal meglocsolva tálaljuk.

CH tartalom: 23 g CH/fő
Kalóriatartalom: 298 kcal/fő







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...