2016. október 30., vasárnap

Mángold salátának

Mángolddal sokáig csak Horvátországban találkoztam, amikor a grillezett hal mellé mindig blitvát rendeltünk. (fokhagymás párolt mángold főtt burgonyával). Aztán úgy két éve szembe jött velem itthon is a piacon, persze rögtön vettem. De mivel halhoz már nehezebb hozzájutni, így inkább másfajta felhasználási módot kerestem hozzá. Így lyukadtam ki a legegyszerűbb verziónál, a nyersen fogyasztásnál. Imádtuk. Azóta ha láttam a piacon, sokszor vettem, aztán persze tavasszal ültettem a kertbe is.
Ez a saláta volt az első próbálkozás mángoldoból, már erősebb levelekből készült, nem a tavaszi zsenge verzió, hanem a  harsogós fajta, ám annál ízesebb.
Lehet alma nélkül is enni, de szerintem úgy az igazi :)

A recept a Kifőztükben is megjelent és Bioháló csírával készült.

Nyers mángoldsaláta csírával


Hozzávalók 4-6 személyre
20 dkg vörös mángold
3 dkg rukkola-lucerna csíra http://biohalo.hu/termekeink/kevert-csirak/ruccola-lucerna/
1 teáskanál dijoni mustár
1/2 citrom leve
1 evőkanál fehérborecet
3 evőkanál olívaolaj

1 savanykás alma, vékonyan felszeletelve

A mángold szárát kivágjuk, vékonyan felkarikázzuk, a levelét nagyobb csíkokra vágjuk. Az öntethez a mustárt elvegyítjük a citromlével és az ecettel, majd folyamatos kevergetés mellett hozzáadjuk az olívaolajat. A salátát összeforgatjuk a csírával és az öntettel. Almaszeletekkel a tetején tálaljuk.

CH tartalom: 4 g CH/fő
Kalóriatartalom: 60 kcal/fő
4 fős adagok esetén


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...