2017. június 21., szerda

Három hónap

Ennyi idő kellett ahhoz, hogy nagyjából helyére tegyem mindazt a házban, ami a két hónapnyi kórházi tartózkodás alatt felgyűlt. Nomeg az utána következő hónapokban. Bizony, ezek rakódnak egymásra. De a minap, mikor délelőtt leültem és konstatáltam, hogy már "csak" a szinten tartás a feladat, végtelenül megkönnyebbültem. Persze mindehhez Prücsi kellett, a vele lassacskán kialakuló napirend és az, hogy végre legyen két olyan hetünk, amikor nem kellett hetente 2-3 orvoshoz menni kontrollokra. Már én belegolyóztam, nemhogy ő.
De a lényeg, hogy túl vagyunk ezen is. És végre elfogyott az óriás méretű szennyeskosárból a családi százlábúnk minden zoknija.
Csak reménykedni merek benne, hogy meg tudom tartani ezt a szintet itthon és a kertben, merész vágyálomként pedig az önellátó konyhai tevékenységet is meglebegtetem magam előtt, mert már rettenetesen hiányzik a saját főztöm és megőrülök attól a sok szeméttől, amit jobb híján az elmúlt hónapokban magamba tömtem.

Receptnek egy tavalyit hozok, hiszem érik végre a meggy. Kivételesen idén nem készítek belőle lekvárt, de azt hiszem, ez érthető jelenleg. :)

A recept a Kifőztükben is megjelent, a szuper szögletes piteformát pedig a Cookori-nál lehet kapni.

Túrós-meggyes lepény

 
Hozzávalók 14 szelethez, 20 x 28 cm-es piteformához
8 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
4 dkg fehér tönkölyliszt
4 dkg nyírfaporcukor
7 dkg hideg vaj
1 evőkanál tejföl
1 csipet só
a töltelékhez:
50 dkg túró
15 dkg tejföl
10 dkg nyírfaporcukor
2 tojás
2,5 dkg tönkölydara
30 dkg magozott meggy
1 citrom reszelt héja

A liszteket elvegyítjük a sóval, a cukorral, elmorzsoljuk a vajjal. A tejföl hozzáadásával, gyors mozdulatokkal tésztát gyúrunk belőle. Kb. 2 mm vastagra nyújtjuk, és sodrófára tekerve a kivajazott, lisztezett pitesütőformába emeljük. Óvatosan belenyomkodjuk, a széleknél a felesleges, kilógó részeket levágjuk. Az alját villával megszurkáljuk, és hűtőbe tesszük, amíg elkészítjük a tölteléket.
A meggy kivételével minden hozzávalót kézi mixerrel elvegyítünk, majd a végén beleforgatjuk a gyümölcsöt is. Eloszlatjuk a tésztán a tölteléket, majd a lepényt 180 fokra előmelegített sütőben 45-50 percig sütjük. Rácson hagyjuk kihűlni, végül szeletekre vágva kínáljuk.

CH tartalom: 16 g CH/szelet
Kalóriatartalom: 162 kcal/szelet





2 megjegyzés:

  1. Nagyon jól néz ki, biztos, hogy kipróbálom! Azt szeretném kérdezni, hogy a xilit esetében kell-e ch tartalommal számolni és ha igen mennyivel? Anyukám inzulinos és nem tudjuk? Köszi szépen

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Ma ezt a receptedet használtam a desszertünk elkészítéséhez csak én áfonyát találtam a boltban,de azzal is nagyon nagyon finom!
    Köszönönöm neked! :) :) :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...