2011. július 15., péntek

Arab beütéssel

Szeretem a keleti ízvilágot. Elsősorban az indiait, amit, biztos vagyok benne, házilag elég reménytelen reprodukálni. Ennek ellenére szoktam vele kísérletezni, természetesen kicsit európaisítva az ízeket. Emlékszem, az egyik recept például azt írta, hogy 12 piros chilit használjak. Azért meszet még nem ettem. 12 chili! Elég volt belőle 2 is. :) Tény, hogy az én currym nem piroslott úgy, mint a képen ábrázolt. :)
De lényeg a lényeg, szeretem a fűszeres ízeket. A vásárcsarnok aljában lévő ázsiai bolt pedig remek lelőhelye a különleges fűszereknek - annyi fűszert még életemben nem láttam. Szóval időnként feltankolok ott belőlük. :)
Az indiai mellett a másik ízvilág, amit kedvelek, az az arab. Bár nem értek ilyen szinten a gasztronómiához, hogy melyiknek mik a legjellemzőbb vonásai, azért nagyjából rá szoktam érezni. És az arab konyha által használt fűszereket kifejezetten szeretem. Tavaly Egyiptomban nyaraltunk, na ott volt belőlük épp elég, talán még sok is. :)

Tegnap említettem, hogy a zöldségesnél tett bevásárlókörütam során nagyon szép friss zöldségekre tettem szert, melyek egyik része a leveses fazékba vándorolt, a másik pedig a főételhez kellett. Igazából előző este elég sok időm volt, a melegben meg semmi aktív munkavégzéshez nem volt kedvem, így órákig elmélkedtem azon, hogy mit főzzek másnap és nézegettem a receptjeimet. Valahogy sehogy sem találtam meg azt a receptet, amit elképzeltem, hát nekiestem magam. Az alapötlet egy, még hónapokkal ezelőtt  a tv paprikán látott műsorból eredt, ahol is vega padlizsánpörköltet készítettek. Pörköltet azért nem akartam készíteni a nagy melegre való tekintettel, meg nálunk az sem baj, ha egy kis hús is kerül mellé. Így született meg ez a kicsit arabos fűszerezésű ragu.

Paradicsomos-padlizsános csirkeragu arab beütéssel



Hozzávaló 4 személyre:
- 50 dkg csirkemell
- 1 nagy fej vöröshagyma (kb.12 dkg)
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 nagyobb padlizsán (kb.30 dkg)
- 4 paradicsom (kb.20 dkg)
- 2 ek paradicsompüré (25 g)
- 1 csokor petrezselyem
- 1/2 tk koriander mag
- 1/2 tk édeskömény mag
- só, bors, olívaolaj
- teljes kiőrlésű pita vagy basmati rizs köretként

A hagymát és a fokhagymát felaprítjuk, a csirkét, a padlizsánt és a paradicsomot pedig nagyobb kockákra vágjuk. A koriandert és az édeskömény magokat egy mozsárban megtörjük.
Egy magas falú serpenyőben kevés olajon megpirítjuk a hagymákat, hozzáadjuk a hútst, sózzuk, borsozzuk és néhány percig sütjük. Hozzáafjuk a padlizsánt, majd két perc után a paradicsomot is a paradicsompürével együtt. Elvegyítjük, 1 dl vízzel felöntjük és lefedve alacsony lángon, néha megkeverve megfőzzük, kb 20 perc alatt. Elvegyítjük a frissen aprított petrezselyemmel. Pitával vagy basmati rizzsel tálaljuk. 

CH tartalom: 10 g CH/fő (cköret nélkül)
Kalóriatartalom: 239 kcal/fő (köret nélkül)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...