2013. augusztus 3., szombat

Nyárestékre

Vajon azzal, hogy 11 órányi alvás után még mindig legszívesebben lefeküdnék aludni, jelezni akar valamit a szervezetem? :) Könnyen elképzelhető, vagy egyszerűen csak kikészít engem is ez az őrült kánikula, ahogy mindenkit. :) Szerencsénkre legalább a klímát meg tudtuk idén javíttatni, cserébe most elromlott a tévénk. Hiába, minden azt próbálja sugallni számunkra, hogy ebből a lakásból menni kéne. :) Na, majd annak is eljön az ideje, addig pedig azzal boldogulunk, ami van. Most épp a születésnapomra kapott fagyigép tesztüzeme zajlik. Egy hete erre készülök, hát várom is már nagyon az eredményt. A gép ugyan picit zajos, de ennyi belefér, nem volt egy túl drága szerkezet. :)
Az ebédfőzés menütervezését három napja próbálom végiggondolni. Vajon a meleg miatt-e, de ihletem nem sok van, úgyis az lesz megint, hogy nekilátok, aztán kisül belőle valami. :)

Cserébe viszont hozok egy nagyon jó kis nyáresti salátát. Hasonlókat mi sokat eszünk nyáron, tervezést nem igazán igényel, csak sok finom friss zöldséget. És mivel kenyeret nem akartunk enni hozzá, a szükséges szénhidrátbevitelt egy kis kukoricával és csicseriborsóval pótoltam ki. Egy szelet sült csirkemellet beleaprítva tökéletes ebéd is.

Csicseriborsós-kukoricás vegyes saláta


- 2 nagyobb sárgarépa (hasznosított része kb. 150 g)
- 400 g csicseriborsó (1 konzerv)
- 160 g saláta
- 1 csokor újhagyma (hasznosított része kb. 65 g)
- 300 g főtt kukorica
- 2 kisebb kápia paprika (hasznosított része kb. 100 g)
- 250 g koktélparadicsom
- 1 ek fehérborecet
- 4 ek olívaolaj
- 2 púpos tk magos dijoni mustár
- 1 tk méz
- só, bors

A sárgarépát lereszeljük, a csicseriborsóról leöntjük a levet és leöblítjük, a salátát összetépkedjük, az újhagymát felkarikázzuk. A paprikát felcsíkozzuk, a koktélparadicsomot félbe vágjuk. Az öntet hozzávalóit elkeverjük, majd minden hozzávalót egy nagy tálban összekeverünk és fél órát állni hagyjuk. Tálalhatjuk is.

CH tartalom: 1 adag30 g CH-t tartalmaz



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...