2016. december 6., kedd

Ajándékba

Jobb lesz kicsit felpörögnöm, ha még karácsony előtt fel akarom rakni azt a sok receptet, amit erre az időszakra tartogattam, mert a végén megint lemaradok. Tavaly karácsonykor a kollégáimnak egy kis desszert válogatást készítettem, 4 féle desszertgolyóból (bonbonnak azért nem hívnám őket, mert nagyobbak is és őszinte leszek, kevésbé kifinomultak - és nem kevésbé finomak :) ). Az elsőt már jóval korábban felraktam, az volt a csupa kókusz kókuszgolyó. A második is nagy kedvencem, lévén dió függő vagyok. :) A csokibevonat miatt persze kicsit macerásabb elkészíteni, de megéri. :)

Diógolyó


 Hozzávalók 18 db-hoz
15 dkg darált dió
10 dkg cukormentes sárgabaracklekvár
8 dkg apró szemű zabpehely
5 dkg nyírfaporcukor
a forgatáshoz:
10 dkg étcsokoládé (legalább 70% kakaótartalmú vagy diabetikus)

A hozzávalókat elvegyítjük, ​a masszából golyókat formázunk. 10 percre mélyhűtőbe tesszük, közben vízfürdő fölött megolvasztjuk a csokoládét. A hideg golyókat belemártjuk, és sütőpapíron hagyjuk megdermedni.

Tipp: a lekvár sűrűségétől függően több vagy kevesebb zabpehelyre lehet szükségünk, hogy a massza formázható legyen. Készíthetünk kisebb darabokat is, akár  szaloncukornak is.

CH tartalom: 7 g CH/db
Kalóriatartalom: 111 kcal/db



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...